A lélek. Mindegy, hogy hiszel-e benne vagy sem, mindenki érti, mit értesz rajta. Nem tudsz úgy létezni egy percet sem, hogy ne találj valamit, amit éppen tapasztalsz, érzel vagy éppen megszenvedsz. A lélek ott van bennünk és minden egyes gondolatunkkal, mozdulatunkkal, szavunkkal fejlődik.
Akkor bármit csinálok, „szorgalmas” és „hasznos” vagyok, mert fejlődök? Röviden: igen. De ha ugyanazt a kört teszed meg csigalépésben, nem hiszem, hogy elégedett leszel az eredménnyel. Ezért elmegyünk dolgozni, tanulni, utazni, szórakozni és ösztökéljük ugyanerre a gyerekünket is. Csak néha azt felejtjük el, hogy a gyerek egy külön lélek a szülőtől, és nem feltétlenül fog – és nem is akar – ugyanabban fejlődni, amiben a szülő. Nyilván, mivel közös a környezet és a kapcsolat a gyerek és a szülő között, lesz hasonlóság. De szülőként erre tudatosan oda kell figyelni, hiszen a barátunknak, sőt néha csak az alig ismert embereknek is szajkózzuk (ha te nem is, biztos ismersz olyan embert, aki igen): „Neked is ezt kéne csinálni a gyereknevelésben, a fogyásban, a párkapcsolatban…” és még sorolhatnám.
De hol húzódik a határ az erőszakosság és a tanács között? Nos, szerintem a technológiai fejlődés miatt, amikor egy-egy applikáció mögött professzionális addiktológusból álló csapatokkal álltok szembe – te és a gyermeked is – akkor nem könnyű a határhúzás. Főleg úgy, hogy nincs erre példád. Hiába mondja anyukád vagy a nagymamád, hogy így kéne; az a gond, hogy bármennyire is a legjobb szándékkal mondják, NEM TUDJÁK! Honnan is tudnák, amikor nem ebben nőttek fel, nem néztek szembe ezzel a kihívással. Érzed a lélekfejlődésnek a különböző útjait ezen a módon?
Másképp tanult meg szülővé válni a nagymamád, anyukád, te és másképp fog a gyermeked is. Ha ezt elfogadjuk, fogadjuk el azt is, hogy másképp fejlődött gyerekként a nagymamád, anyukád, te és másképp fog - és szeretne - a te gyermeked is.
De akkor mikor fogod tudni, hogy mikor tanácsolj neki bármilyen izgalmasnak tűnő foglalkozást és mikor léped át az erőszakosságnak a határát. Röviden: érzed. Bízz magadban annyira, hogy érezni fogod, mikor léped át az erőszakosság határát (a jószándék nem ment fel) és mikor szolgálod a közös érdekeiteket. És ne kérdőjelezd meg magad, hogy jól érzed-e. Egy anyuka mindig érezni fogja a gyerekét. Egy tudatos apuka is, viszont ebben az anyukáknak mindig előnyük lesz, ami így van jól.
Nos, a tanácsom: bízz a gyermeked lélekfejlődésében és bízz magadban, hogy ráérzel a gyermeked lelkére. Ha mégis túllépnéd azt a bizonyos határt, csípd nyakon magad, lépj hátra és dicsérd meg magad, mert ez is a lélekfejlődés nehézkes, de csodás útja!
